Év vége

Tisztelt Szülők, kedves Gyerekek!   Végre elmúlt, ennek is vége, Az iskola udvara üresen áll.   Olvasható e dalszöveg a búcsúzó nyolcadikosok tablóján. Furcsa, nehéz, kihívásokkal teli időszakon vagyunk túl. Bár hat és fél hónapig a megszokott rendben ment az oktatás és mellette párhuzamosan a személyre ható nevelés, mégis az utóbbi…

TRIANON

Száz év óta ez a szó minden magyar szívében egyet jelent a pusztítással, a megaláztatással, egy, a háborúban vereséget szenvedő ország szétdarabolásával, a világtörténelem egyik legszégyenletesebb feltételekkel aláíratott békekötésével, melyre még az egyik győztes tábornok is azt mondta: Ez nem béke, ez fegyverszünet húsz évre. Igaza lett, de a Versailles-ban megalázott…

Szülői és tanulói KRÉTA belépés

Kedves Szülők! Gyakran ismételt kérdésként jelent meg: Miért nem mindegy, hogy a szülői vagy a tanulói belépéssel jelentkezünk be a KRÉTA-ba? A két fióknak egészen más a rendeltetése. A szülőé a nyomon követés és az ellenőrzés, a tanulóé a haladás követése, a segédanyagok megtekintése, letöltése, az elvégzett feladatok visszaigazolása. Ez utóbbi…

Májusi levél

Tisztelt Szülők, kedves Gyerekek! Már két hónapja küzd az ország a koronavírussal, s mi — tanulók, pedagógusok, szülők — küzdünk a digitális oktatással. Kezdetben az informatikai feltételek okoztak sok-sok problémát, most úgy érzem, előtérbe lépett a kiégés, a lélek elfáradása. Pedig még hosszú egy hónap áll előttünk. Nem tudom, lesz-e lehetőség…

Jó kilátásunk van

A nehéz időszakokban nagy szükség van a derűre, a fényre, a humorra. Most az a szerencsés helyzet állt elő, hogy szójátékkel élhetünk. Fenntartónk, a Győri Tankerületi Központ, ablakcserét hajtott végre az alsósok folyosóján. A 60 éves ablakok helyére modern nyílászárók kerültek. Több lett a fény, derűsebb a folyosó, jobb a kilátás. Már csak…

Ajánlás

Kedves Szülők! Lassanként kialakul ennek a rendhagyó élethelyzetnek az automatizmusa. Fontos, hogy gyermekeink ne essenek a tétlenség s a feladatkerülés csábításába. A tanulás mellett mind több csatornán keresztül vált elérhetővé a hasznos és észrevétlen tanulás lehetősége. Ilyen a  https://archivum.mtva.hu/m3/open  is. Ajánlom, javasoljanak a gyerekeknek számára érdekes-értékes filmeket. Többségükben ismerősek lesznek a filmek,…

Levelek egy üres iskolából 3.

Kedves Kollégáim! Az elmúlt hét során nagyon sokszor használtam a rendkívüli jelzőt. Mert minden rendkívüli volt. A fertőzésveszély, az iskolabezárás, a kapcsolatok szövevényessége és hiányossága, a felhasználható eszközök és módszerek bizonytalansága. És rendkívüli volt az a helyi társadalmi összefogás, melynek eredményeként a hét közepétől tanítványaink többségével sikerült napi élő kapcsolatot kialakítanunk.…

Levelek egy üres iskolából 2.

Kedves Tanítványaink! Túl vagyunk egy nehéz kezdeten. Átálltunk egy olyan tanulást segítő módra, melyre sem ti, sem pedagógusaitok nem voltak felkészülve. A világ dolgait csak kis mértékben tudjuk személyesen befolyásolni. Most annyit tudunk hozzátenni szüleitekkel és veletek közösen, hogy nem hagyjuk abba a tanítást-tanulást. Emlékeztek? Gyakran emlegettem a történelmi példát, amikor…

Levelek egy üres iskolából 1.

Tisztelt Szülők! Egy hét elmúlt. Micsoda hét! Aggódással, útkereséssel és reménykedéssel teli hét. Kollégáim nevében is köszönetet mondok felelős, áldozatos együttműködésükért. Vannak élethelyzetek, melyekre nem lehet felkészülni. A baj viszont mindenkiből a valós énjét hozza ki. Köszönöm, hogy Önök nem estek az önzés és a kétségbeesés csapdájába! „Az Élet él és…

Baj van a KRÉTA körül

Kedves Szülők! A KRÉTA-rendszert eredetileg nem ilyen mértékű igénybevételre tervezték, ezért megértésüket és türelmüket kérjük. Kollégáimmal próbálunk más csatornákon is elérni tanítványainkhoz. Itt problémát a digitális háttér sokszínűsége okoz. Kérjük, használják honlapunkat is! Itt saját segédanyagaink találhatóak meg. Kiemelt kérés: gondoskodjanak gyermekeik "mindennapos testneveléséről", legalább egy órát tartózkodjanak a szabad levegőn, lehetőleg…

Segédanyagok a digitális oktatáshoz

Ingyenes Office csomag telepítése. Akinek az otthoni gépén nincs Office csomag (Word, Poverpoint stb.) az alábbi linkről letöltheti. Regisztrációhoz kötött. https://o365.oh.gov.hu/ A Mozaik Kiadó interaktív könyvei regisztráció után szintén használhatóak a tanév végéig. https://www.mozaweb.hu/index.php