Év vége

Tisztelt Szülők, kedves Gyerekek!

 

Végre elmúlt, ennek is vége,

Az iskola udvara üresen áll.

 

Olvasható e dalszöveg a búcsúzó nyolcadikosok tablóján. Furcsa, nehéz, kihívásokkal teli időszakon vagyunk túl. Bár hat és fél hónapig a megszokott rendben ment az oktatás és mellette párhuzamosan a személyre ható nevelés, mégis az utóbbi három hónap szabálytalansága oly furcsa értelmet adott az egész tanévnek. Túl korán vált üressé az iskola, nemcsak az udvara, a közösségi terek és, sajnos, a munkahelyek egy része is. Szenvedett a világ, az ország, a felnőttek. A gyerekek kevés dolgot fogtak fel a veszélyessé vált valóságból. Ők többségében – és minden elismerésem és dicséretem a nem közéjük sorolandó tanítványoknak és szüleiknek – a könnyebb, egyszerűbb és kényelmesebb oldalát látták meg ennek az időszaknak. Az oktató-nevelő munka legfontosabb klasszikus feltétele a személyes jelenlét és ráhatás. Most éppen ennek lehetőségét veszítettük el.

Kezdetben komoly problémát a technikai eszközök és azok ismeretének hiánya jelentett, majd előtérbe került az idegrendszer kimerülése és a lélek elfáradása. Nehéz időszak volt. Jó, hogy vége, pedig mindnyájan többek lettünk e kényszerhelyzet alatt. Nincsenek elveszített időszakok az emberi életben. Most más kompetencia-területek fejlődtek nagyobb mértékben. S jobban, alaposabban megismerhettük egymást. Szerencsére a legtöbb kapcsolatban megmaradt a leglényegesebb tőke, a bizalom.

Most pihenjünk, töltekezzünk! Szeptembertől újra katedrára állunk, tanítványaink elfoglalják helyüket az iskolapadban, s reméljük, a szülőkkel csak a gyermekek apró-cseprő ügyeit, vagy kibontakozási, továbbtanulási lehetőségeiket, elképzeléseiket kell nap mint nap megbeszélnünk!

Gyerekeim! Véget ért a tanév. Mindenki vonja meg a maga mérlegét! Sokkal jobb eredmények születtek, mint a tanterem falai között. Ennek okát nem kell magyaráznom, tudjátok ti is. Szeptemberben visszatérünk még a tavaszi tananyagokra, hisz elmélyítésük nélkül nem tudunk továbbhaladni. Egy épület falazásánál nem lehet néhány gyengébb sor tégla, mert akkor az egész épület biztonsága kerül veszélybe. Most pihenjetek, de ne feledkezzetek meg róla, hogy ti már tudtok segíteni szüleiteknek, nagyszüleiteknek. Ugye emlékeztek, hogy nemrég még ők segítettek benneteket?

Kedves Szülők! Köszönjük a partnerséget! Nehéz volt – főként a végén –, de megcsináltuk. Együtt. Reméljük, nem jön hasonló kényszerhelyzet! Köszönjük a bizalmat, mellyel megszólítottak bennünket, és köszönjük a köszönő és köszöntő szavakat! Kellettek a mindennapi küzdelmek tengerében.

A tanév véget ért. Most a jóra, a biztatóra, az emberség példáira koncentráljunk. Ősszel majd mi is mérleget vonunk, hogy még többet, még jobbat, még hatékonyabban tudjuk segíteni gyermekeink fejlődését.

 

Ugye senki sem felejtette el az egy hónapja írt idézetemet:

A tanító nem varázsló, hanem kertész. Gondozni és ápolni tud, és fog is benneteket. Növekedni azonban magatoknak kell!        (Erich Kästner)

 

Bakonyszentlászló, 2020. június 15.                                     Fodor Miklós igazgató