aug 03

Ez is a Bakony! A Balaton-felvidéken jártunk

A TÁMOP 3.1.4-es pályázat keretében már második alkalommal nyílt lehetőségünk erdei iskola keretében bővíteni természettudományos ismereteinket. Tavaly a közeli Magas-Bakony volt a vizsgálat tárgya, míg az idén a Balaton-felvidéket céloztuk meg. Ez is a Bakony, de mennyivel másabb! A kanyargós … Tovább olvasom

aug 03

Nyelvi tábor

Nyelvi tábor a bakonyi erdőben A bakonyszentlászlói Szent László Általános Iskola 20 tanulója – a TÁMOP-3.1.4. pályázat által biztosított lehetőségként – július hónapban öt napot tölthetett Huszárokelőpusztán, a Bakonyi Kisbetyár Erdei Iskolában. A nyári tábor szerves részét képezték a nyelvi … Tovább olvasom

jún 16

Egészségünkre!

Egészségünkre! Élj egészségesen! Minden nap, hogy mindennapi egészséged legyen! Június 5-én, a TÁMOP pályázat lehetőségeinek köszönhetően, már harmadik alkalommal szerveztünk iskolai egészségnapot. Sokat mozogtunk, vetélkedtünk, egészséges ételeket fogyasztottunk, figyeltünk testünk állapotára, s sokat nevettünk, mert az egészséghez hozzátartozik a derűs … Tovább olvasom

jún 11

Tájékoztatás a parlagfű növényről, veszélyeiről és irtásának szükségességéről 

Iskolánk  2014. évi egészségfejlesztési programjai  sorában, mely a TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0539 számú pályázatához köthető, előadás sorozatot  tartottunk a diákoknak a parlagfűről. Major Lászlóné és Fodorné Balázs Katalin készített ppt-s előadást a témában. A tanulók megismerhették a növény eredetét, fejlődési ciklusát, hatását a növénytermesztésre, ezen keresztül … Tovább olvasom

jún 11

Testvériskolai találkozó

Az iskolai egészségnap keretében testvériskolai találkozóra is sor került. A felvidéki Bátorkeszi magyar anyanyelvű alapiskolájának tanárai és tanulói látogattak el hozzánk Novák Ferenc igazgató úr és Dolník Tibor igazgatóhelyettes úr vezetésével. Részt vettek a játékos vetélkedőkön, s délután, a sakk … Tovább olvasom

jún 07

Gyógynövények nyomában jártunk

Népes csapatunk a TÁMOP pályázat egészségfejlesztési programjának keretében látogatást tett Bakonyszentlászló külterületére, Vinyébe, ahol Hernády Endre megismertetett bennünket a gyógynövényekkel, a azok hatásaival. A túra érintette a Cuha völgyét is, ahol a Kőpince-forrásból mindenki valódi karsztvizet ihatott. A séta befejezéseként … Tovább olvasom

jún 07

Szent László Napok

Kézműves pályázat 2014. április 29. Iskolánk hagyományai szerint idén is megtartottuk a Szent László Napok rendezvényeit, melynek keretén belül a kézműves pályázat is kiírásra került az első, második, harmadik és negyedik osztályos tanulók részére. A pályázat mottója: „Hol volt, hol … Tovább olvasom

jún 07

Tűzoltók jártak nálunk

2014. május 29-én a veszprémvarsányi önkéntes tűzoltók újra ellátogattak hozzánk. Pethőné Gócza Veronika egyesületi elnök bemutatóját követően egy műszaki mentésnek lehettünk szemtanúi. A foglalkozásról a Kisalföld megyei napilap is tudósítást adott. http://www.kisalfold.hu/tudosito/tuzolto_bemutato_bakonyszentlaszlon_-_fotok/2384525/

máj 16

Mesemondó verseny

Mesemondó verseny   A Szent László Napok keretén belül ebben a tanévben is megrendeztük iskolánkban a Mesemondó versenyt, melyet április 29-én tartottunk. Veszprémvarsányból és Ravazdról is érkeztek hozzánk mesemondók, akik ünneplő ruhában, izgatottan várták a rendezvény kezdetét. A délután során … Tovább olvasom

máj 08

Bécsben jártunk

Bécsben jártunk… Amikor levél érkezett a veszprémvarsányi iskolából, még nem tudtuk, hogy Bécsbe hívnak bennünket🙂 De a nyolcadik osztályban nagyon népszerű lett a hír, hogy Bécsbe utazhatunk. 15 diák vállalkozott, hogy meglátogatja Sissi kastélyát. Április 12-én utaztunk egy nagy luxus … Tovább olvasom