Egészségünkre!

Egészségünkre!

Egészségünkre! Élj egészségesen! Minden nap, hogy mindennapi egészséged legyen! Június 5-én, a TÁMOP pályázat lehetőségeinek köszönhetően, már harmadik alkalommal szerveztünk iskolai egészségnapot. Sokat mozogtunk, vetélkedtünk, egészséges ételeket fogyasztottunk, figyeltünk testünk állapotára, s sokat nevettünk, mert az egészséghez hozzátartozik a derűs lélek is. Reggel közös tornával kezdtük a napot, majd a felsősök…
Tájékoztatás a parlagfű növényről, veszélyeiről és irtásának szükségességéről 

Tájékoztatás a parlagfű növényről, veszélyeiről és irtásának szükségességéről 

Iskolánk  2014. évi egészségfejlesztési programjai  sorában, mely a TÁMOP-3.1.4-12/2-2012-0539 számú pályázatához köthető, előadás sorozatot  tartottunk a diákoknak a parlagfűről. Major Lászlóné és Fodorné Balázs Katalin készített ppt-s előadást a témában. A tanulók megismerhették a növény eredetét, fejlődési ciklusát, hatását a növénytermesztésre, ezen keresztül a gazdaságra, valamint az emberekre gyakorolt allergizáló hatását is. A leglényegesebb…
Testvériskolai találkozó

Testvériskolai találkozó

Az iskolai egészségnap keretében testvériskolai találkozóra is sor került. A felvidéki Bátorkeszi magyar anyanyelvű alapiskolájának tanárai és tanulói látogattak el hozzánk Novák Ferenc igazgató úr és Dolník Tibor igazgatóhelyettes úr vezetésével. Részt vettek a játékos vetélkedőkön, s délután, a sakk iskolai népszerűsítésének szolgálatában igazi élősakkot mutattak be. A produkció rendkívüli tetszést…
Gyógynövények nyomában jártunk

Gyógynövények nyomában jártunk

Népes csapatunk a TÁMOP pályázat egészségfejlesztési programjának keretében látogatást tett Bakonyszentlászló külterületére, Vinyébe, ahol Hernády Endre megismertetett bennünket a gyógynövényekkel, a azok hatásaival. A túra érintette a Cuha völgyét is, ahol a Kőpince-forrásból mindenki valódi karsztvizet ihatott. A séta befejezéseként egészséges ételeket és italokat kóstolhattunk, s megismerhettünk gyógynövény készítményeket is.
Szent László Napok

Szent László Napok

Kézműves pályázat 2014. április 29. Iskolánk hagyományai szerint idén is megtartottuk a Szent László Napok rendezvényeit, melynek keretén belül a kézműves pályázat is kiírásra került az első, második, harmadik és negyedik osztályos tanulók részére. A pályázat mottója: „Hol volt, hol nem volt…” Feladata pedig mesék szereplőit megjelenítő bábok készítése volt. Érkeztek…
Tűzoltók jártak nálunk

Tűzoltók jártak nálunk

2014. május 29-én a veszprémvarsányi önkéntes tűzoltók újra ellátogattak hozzánk. Pethőné Gócza Veronika egyesületi elnök bemutatóját követően egy műszaki mentésnek lehettünk szemtanúi. A foglalkozásról a Kisalföld megyei napilap is tudósítást adott. http://www.kisalfold.hu/tudosito/tuzolto_bemutato_bakonyszentlaszlon_-_fotok/2384525/
Mesemondó verseny

Mesemondó verseny

Mesemondó verseny   A Szent László Napok keretén belül ebben a tanévben is megrendeztük iskolánkban a Mesemondó versenyt, melyet április 29-én tartottunk. Veszprémvarsányból és Ravazdról is érkeztek hozzánk mesemondók, akik ünneplő ruhában, izgatottan várták a rendezvény kezdetét. A délután során szebbnél-szebb népmeséket hallottunk. A szemünk könnyes lett a kacagástól, amikor Major…
Bécsben jártunk

Bécsben jártunk

Bécsben jártunk… Amikor levél érkezett a veszprémvarsányi iskolából, még nem tudtuk, hogy Bécsbe hívnak bennünket:-) De a nyolcadik osztályban nagyon népszerű lett a hír, hogy Bécsbe utazhatunk. 15 diák vállalkozott, hogy meglátogatja Sissi kastélyát. Április 12-én utaztunk egy nagy luxus busszal Ausztria fővárosába. Az utazás során szórakoztatták a fiúk a lányokat,…