Nyelvi tábor

Nyelvi tábor a bakonyi erdőben

A bakonyszentlászlói Szent László Általános Iskola 20 tanulója – a TÁMOP-3.1.4. pályázat által biztosított lehetőségként – július hónapban öt napot tölthetett Huszárokelőpusztán, a Bakonyi Kisbetyár Erdei Iskolában. A nyári tábor szerves részét képezték a nyelvi foglalkozások, melyek során a diákok a programokról, az erdő állatairól és a szünidőről gyűjthettek ismereteket német nyelven. A foglalkozások során képes naplót vezettek és képeslapokon foglalták össze élményeiket. Napjaikat változatosan töltötték. A pápai termálfürdőben megfigyelhették a német nyelvű figyelmeztető táblákat, míg a Kékfestő Múzeumban a német származású Kluge család kékfestő üzemével ismerkedhettek meg. Bakonybélben a Pannon Csillagda ismeretterjesztő tábláin német nyelven is elolvashatták az információkat, az Erdők Házában pedig megtanulhatták a nagyvadak német elnevezését is. A program érdekessége volt a bakonyi Gyilkos-tóhoz szervezett túra, de megtanulhattak kosarat fonni, pólót batikolni és kemencében kenyérlángost sütni is. A diákok ügyesen használták nyelvtudásukat és persze vidáman töltötték a nyelvi tábor napjait a bakonyi erdőben.

Nyelvi tábor Huszárokelőpusztán
Nyelvi tábor Huszárokelőpusztán
Nyelvi tábor Huszárokelőpusztán.ppt
3.3 MiB
653 alkalommal letöltve
Részletek...