Hogyan tovább?

Iskolánk több pályaorientációs rendezvénnyel segíti idén is diákjaink pályaválasztását. 7-8. osztályos tanulóink október 17-én Zircen vettek részt a Reguly Antal Szakképző Iskola által szervezett szakmabemutató napon, ahol csaknem 400 diák ismerkedhetett a tanműhelyek titkaival. A mezőgazdasági gépészek műhelyében szétszerelt traktort, míg a gépi forgácsolóknál a gépeken végzett munkát is láthattuk. A…

Könyvtárhasználati és rejtvényfejtő verseny

Az Országos Könyvtári Napok keretében a helyi könyvtár és a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér szervezésében rejtvényfejtő- és online vetélkedőt tartottunk diákjaink részvételével. Az ügyesen szereplők tárgyjutalmat vehettek át. Köszönet a helyi szervezőknek, Kirschné Kemény Veronikának és Pál Jánosnak.

A Világ Legnagyobb Tanórája

2019-ben már ötödik alkalommal csatlakoztunk az ENSZ által kezdeményezett a Világ Legnagyobb Tanórája projekthez, melynek témája a biodiverzitás, a fajok sokszínűségének megőrzése volt.

Jégszobrász bemutató

M. Tóth Zsolt szobrászművész látogatott el iskolánkba, hogy a szemünk láttára formáljon meg egy szobrot, melynek alapanyaga a jég volt. Negyed óra alatt a rideg jégtömbből gyönyörű lófej bontakozott ki munkája eredményeként. Köszönjük a rendkívüli élményt!

Európai Mobilitási Hét 2019. szeptember 16-22.

Önkormányzatunk sikeresen pályázott a mobilitási hét rendezvénysorozatra, melynek keretében változatos programok szervezésére nyílt lehetőség: -       lovaskocsis falunézésre, -       közlekedésbiztonsági előadásokra, -       színdarab megtekintésére, -       lábbal hajtós gokartozásra, -       kerékpáros ügyességi versenyre -       elektromos közlekedési eszközök bemutatására, kipróbálására, -       futó- és kerékpáros versenyre. A héten a Magyar Közút Nonprofit Zrt-vel és a…
Becsengettünk

Becsengettünk

Eredményes, egészségben telő, jó hangulatú, szorgalmas és fegyelmezett, közös élményekben és egymásra figyelésben gazdag boldog új tanévet kíván minden diákjának a Bakonyszentlászlói Szent László Általános Iskola Tantestülete

Nyári napközi

Iskolánk részese volt  az Álmodjuk újra az iskolát! Korszerű Iskolai Közösségi Programok alkalmazása a Győri Tankerületben     EFOP 3.3.5-ös pályázatnak. A kéthetes programsorozat során környezetvédelmi és életvezetési foglalkozásokon vettek részt tanulóink. Emellett természetesen túrák, kirándulások  színesítették a napközis tábornapokat,  fürdőzések hűtötték a táborozókat.  

Balatoni nyaralás

Az EFOP pályázat keretében vehettek részt 6. és 7. osztályos tanulóink idén júniusban Balatonszemesen egy bentlakásos táborban, melynek fő témáját a vízi sportok és sporteszközök adták. Színes és változatos programokon vehettek részt tanulóink: megismerték Siófok látnivalót, interaktív nyomozós városfelfedező túrán jártak Balatonföldváron, sárkányhajóztak a Sió-csatornán, meglátogatták a balatonboglári Gömbkilátót, ügyességüket bizonyíthatták…
Ballagás 2019

Ballagás 2019

https://youtu.be/mgwLnI730lA Ballagás 2019 PowerPoint letöltése Demjén Ferenc - Kinőtt a szárnyunk (dalszöveggel - lyric video) zene letöltése