2019. október 10-én délután az 5. és a 4. osztályos tanulók Fenyőfőre utaztak. Egyik osztálytársunk szüleinek telkén igazi, mongol típusú jurtát néztünk meg. Hon- és népismeret óránk témája a hajlék volt. A vándorló magyarok „lakóháza” szintén a jurta volt, melynek váza egy könnyen összerakható és szétszedhető faszerkezet. Ezt állatbőrökkel borították. Ez a jurta is hasonló. Egyenesen Mongóliából érkezett, és két mongol hozzáértő építette fel.
Vendéglátónk szeretettel fogadott bennünket. Igazgató bácsi rövid ismertetője után végre testközelből láthattunk egy ilyen építményt. Ámulva néztük a díszesre festett faszerkezetet, a több rétegű, vízhatlan fedőtakarót. Házigazdánk, Edina néni még a tetőrészen található füstnyílást is kitakarta nekünk. Körüljártuk a szépen berendezett belső teret is.
Az udvaron elfogyasztottuk az uzsonnánkat, és egy kis kergetőzés után indultunk vissza az iskolába.
Köszönjük szépen a lehetőséget!