Szeptember 8-án egy igazán érdekes programban volt részünk. A Győri Nemzeti Színházba mehettünk kulisszajárásra. A program előtt még egy kis szabad sétálásra, fagyizásra is volt időnk. A színházban már várt bennünket Jáger András színész, a kísérőnk. Rajta kívül még velünk jött a fővilágosító, és egy jelmezkészítő hölgy. Ők végig nagyon kedvesek, segítőkészek voltak velünk. Szívesen meséltek a színházi életről és kulisszatitkokról. Elvezettek bennünket a színház nézők által nem ismert rejtekeibe. Voltunk a nagyszínpadon, ami a másik oldalról ijesztően nagynak tűnt. Mi, színjátszósok azonnal elképzeltük, hogy mi lenne, ha mi adhatnánk ott elő valamit. A kellékeket is megnéztük, érdekes volt látni a rózsaszín tankot, ami valami könnyű anyagból készült. Megtudhattuk, hogy az esőt hogyan varázsolják a színpadra. Kísérőink elmesélték, hogy előadás közben a színpad mögött tiszta sötétség van, és a smink és a ruha igazítás fejlámpák fénye mellett történik. Érdekes volt hallani, hogy milyen nagy szerepe van a súgónak, aki nem súg, hanem kiabál. Általában ő kapja a legtöbb premierajándékot. A varrodába is bementünk, ahol a jelmezek készülnek. Meglepően kicsi terem volt. Egy ruhát többször is átszabnak, úgy hogy a nézők rá sem ismernek. Bementünk egy kisebb próbaterembe is, amely körbe volt tükörrel. Valakinek tetszett, de van akiben szorongást, izgulást keltett. Felmentünk 27 méter magasba megnézni, hogyan irányítják a fényeket. Ki is próbálhattuk. Benéztünk a balett táncosok próbatermébe, ahol iszonyú meleg volt. Egy táncos épp bemelegített, kiderült, hogy ő táncolja Rómeót. Nagyon sok érdekes dolgot hallottunk és láttunk még ebben a hatalmas színházban. A kulisszajárás után a színház előtt a Plasztikonok c. előadást néztük meg, valamint Beatles dalokat hallgattunk.
Nagyon nehéz, de egyben érdekes, szórakoztató és hálás munkájuk van a színészeknek, akik nagyon jól tudják, hogy mennyire fontos az előadás sikeréhez a háttérben dolgozók munkája.
Ez a program nagyszerű élmény volt!
Győri Patrícia 8. oszt. tanuló