Szakkörben  gazdag félévek a Bakonyszentlászlói Szent László Óvodában

A Bakonyszentlászlói Szent László Óvoda  sikeres két félévet zárhat. Az „Stella iskolai partnerség” TÁMOP-3.2.13-12/1-2013-0009 projekt keretében, a Stella Egyesület. szervezésében a 2013/2014-es tanév I. félévében, valamint a 2013/2014-es tanév II. félévében összesen 10 gyermek kapott arra lehetőséget, hogy színvonalas és tartalmas szakkörben vegyen részt az óvodában.

A Társadalmi Megújulás Operatív Program támogatásával megvalósuló projekt keretében a gyerekek a tanévben szinte heti rendszerességgel vehettek részt az ének-zene szakköri foglalkozásokon, melyek során népdalokat, népi játékokat tanulhattak, énekelhettek és játszhattak, valamint gyermektánc lépéseket sajátíthatták el a jó hangulatú együttlétek alkalmával. A második félévben háromszor nyílt lehetőségük művészeti csoport bemutatóján való részvételre valamint tevékenységükben való aktív közreműködésre, úgymint: néptánc bemutató és tánclépések gyakorlása; szalontánc bemutató és tánclépések gyakorlása; élőzenés színházi bemutató. Minden gyermek sok élménnyel gazdagodott a pályázat adta lehetőségnek köszönhetően.

A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

magyarorszag_megujul