A TÁMOP 3.1.4-es pályázat keretében iskolai sportudvar és sporteszközök átadására került sor a Bakonyszentlászlói Szent László Általános Iskolában. A közel 2,5 millió Ft értékű fejlesztés valódi társadalmi összefogás eredménye. Az ESZA mellett szerepet vállalt benne a tankerület és a helyi önkormányzat is. Az avatásra október 11-én, egészségnap keretében került sor. Fodor Miklós igazgató köszöntője után Sebestyén Vince polgármester és Hajdú Ákos tankerületi igazgató adta át a sportudvart a tanulóifjúságnak.
Az egészségnap jelentős részét az új sportszerek kipróbálása tette ki. Bemutatót tartottak a különböző sportfoglalkozások résztvevői, volt zenés gimnasztika, felléptek az ugrókötelesek, ügyességi versenyeken bizonyították rátermettségüket a tanulók. A helyi vetélkedések végén a bakonyszentlászlói és a veszprémvarsányi iskola kispályás labdarúgó mérkőzésére került sor. Mindezeken kívül tanulhattak a diákok elsősegélynyújtást, vetélkedhettek, számot adhattak az előzetes gyűjtőmunkákról, s bemutatót kaptak a tinédzserkori kozmetikai ismeretekből is. Egészséges ételek sora, gyümölcssaláták, krémek, mézek, bioétkek kóstolása is zajlott. Nagy sikere volt a valódi házi sütésű kenyérnek is. A programok a község minden rétegét megmozdították. Az önkormányzat és intézményei mellett a civil szervezetek, magánszemélyek is szorgoskodtak, azért, hogy felejthetetlenné váljon ez a nap, melynek jelképe egy – a minden tanuló és dolgozó, zsinórra felfűzött kézrajzát tartalmazó – kézfogáslánc volt. Szimbolizálva a sokszínűséget, az összetartozást és a segítségnyújtást.
Köszönetet mondunk:
– Sebestyén Vince polgármester úrnak,
– Bakonyszentlászló Önkormányzatának és dolgozóinak,
– Hajdú Ákos tankerületi igazgató úrnak,
– Fehérvári Andrea projektmenedzsernek,
– Kulisty Éva tankerületi előadónak,
– a Sulitecht Kft-nek,
– a bakonyszentlászlói egészségügyi dolgozóknak,
– a bakonyszentlászlói idősek otthona dolgozóinak,
– az általános iskolai Szülők Közösségének,
– az Ültess fát a jövőért! Alapítványnak,
– Molnár Jácintnak,
– Bajnainé Koncz Katalinnak,
– Borbély Attilának,
– Molnár Krisztiánnak,
– Bata Károlynénak,
– Feketéné Kaszás Annának.