A TÁMOP 3.1.4-es pályázat utolsóelőtti rendezvényeként iskolánk öt évfolyama Döbröntére látogatott. Célunk a víz világnapja alkalmából rendezendő rendhagyó tanítási nap megtartása volt. Ehhez járult hozzá pluszként a természet ritka csodája, a részleges napfogyatkozás.
Az ügyességi versenyek csak bemelegítést jelentettek a fő attrakcióhoz, a várrom mellől, csillagász távcsővel megtekintett napfogyatkozáshoz. Csodálatosan tiszta időben követhettük e két égitest játékát. Kár, hogy olyan gyorsan haladtak!
Délután egy hosszú túrán vettünk részt, melyen megismerkedtünk a döbröntei vár történetével, a víz egyedülálló értékével, a rideg állattartás fortélyaival, a madarak és a fák hasznával. Mindeközben nagyon sokat gyalogoltunk az ébredő természetben. Az utolsó állomásnál, egy sebes folyású patak partján, TOTÓT töltöttünk ki, számot adva a tanultakról. Innen lovas kocsival tértünk vissza a főhadiszállásra, ahol ebéddel vártak bennünket.
Az értékelések és ajándékosztás után a búcsúzkodás következett, majd útra keltünk, hogy e mozgalmas nap eseményeinek emlékével, s Szent László csodával átváltoztatott aranypénzeivel térjünk haza.
Köszönjük a lehetőséget!