A Bakonyszentlászlói Szent László Általános Iskolában – rendőrségi közreműködéssel – közlekedésbiztonsági napot rendeztünk. Az európai uniós pályázathoz kapcsolódó programsorozat kiemelt rendezvényének számít a biztonságos közlekedés feltételeinek oktatása, a szabályok gyakorlati alkalmazása. Intézményünkben rendszeresek a kerékpáros túrák és az ügyességi vetélkedők, melyeken a tanulók szívesen használják a pályázat keretében beszerzett kerékpárokat.
Október 9-én a győri városi rendőrkapitányság beosztottjai, Gerendai Sándorné irányításával, komplex közlekedési programmal fejlesztették a diákokat. A közlekedéselmélet mellett megismerkedhettek a gyerekek a rendőrség eszközeivel, felszereléseivel, s speciális pályán ellenőrizhették kerékpáros ügyességüket. A program egy rendkívüli bemutatóval zárult, Csóka Ákos a motoros rendőrök rendkívüli ügyességét szemléltette a csodálkozó gyerekhadnak. A rendezvény sikerét a tanulóink hangos tetszésnyilvánítása és a csillogó gyermektekintetek igazolták. Köszönet Gerendai Sándorné Teca néninek, Csonták Viviennek, Válint Anikónak, Molnár Krisztiánnak, Róka Attilának és Csóka Ákosnak e tartalmas és felejthetetlen programért!