Fenntartható fejlődésről kisiskolásoknak
Május közepén zajlottak a bakonyszentlászlói Szent László Általános Iskola „Változó szemlélettel” című európai uniós projektjének keretében tartott általános iskolai témanapok.
A rendezvénysorozat keretében a diákok több előadáson, filmvetítésen és egyéb foglalkozáson vettek részt, a félév legnagyobb eseményeként pedig egy fotópályázat került meghirdetésre. Az Európai Unió támogatásával, az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával megvalósuló projekt során a gyerekek sokat tanulhattak a fenntartható fejlődésről, napjaink fogyasztói társadalmának nemtörődömségéről és a változtatás szükségességéről. A csoportfoglalkozások fő célkitűzése volt, hogy a tanulókat megismertesse a természeti környezet, valamint a jövő generációi iránti tudatos felelősségvállalás fontosságával, valamint az ökológiai lábnyom fogalmával. Mindezek után a diákok egy fotópályázat keretében mutathatják meg, mit is jelentenek a tanultak az ő szemszögükből. A fotók célja a fenntartható életmód és a fogyasztási szokások figyelemfelkeltő bemutatása.