Egészségnap

Egészségnap

2016 .április 26-án már az ötödik iskolai egészségnapot tartottuk. Újdonság volt, hogy már nem a TÁMOP pályázat keretében került sor a szervezésre (sajnos!), illetve az iskolai és az óvodai szülői közösségek összefogtak a rendezvény sikere érdekében. Így ismét összetartozó lett a két – 2013-ig egységes – intézmény. Köszönet a lelkes szülőknek a sok finom falatért, a programok támogatásáért.

Az egészségnap egy reggeli közös bemelegítéssel kezdődött amit Petrovicz Máté testnevelő tartott a gyermekeknek. Ezután következet az iskolás lányok tánc bemutatója, amit Strohéber Szintia 6. osztályos tanuló vezetett. A jó hangulatú kezdés után erődemonstráció következett.

Az erősportok és a súlyzós edzés népszerűsítésével, táplálkozási tanácsadással egybekötött előadást és bemutatót a lelkes óvodások is megtekintették. A kétszeres fitnesz világbajnok és négyszeres testépítő világbajnok Kormos Zoltán tanácsait hallgathattuk meg. Ezt követően Hegedűs István tízszeres magyar fekvenyomó bajnok és négyszeres Európa-bajnok gyakorlati bemutatót tartott. Nagy csodálkozásunkra a 200 kg-ot is ki tudta nyomni. Közben Petrovicz Máté tanár úr a felhúzás rejtelmeibe vezette be a gyerekeket, ahol 170 kg-mal végzett 5 szabályos felhúzást. Zárásként a testépítésben ismert fő pózokat mutatták be. Az iskolások – szigorú felügyelet mellett – kipróbálhatták a fekvenyomás helyes és szabályos végrehajtását. Az óvodások a legkisebb súlyok megemelésével kísérleteztek nagy derültség közepette. Köszönet a közreműködőknek, akik megtanították, hogy „többet ésszel, mint erővel”, pedig az utóbbiból sem szenvedtek hiányt.

A következő program a Vöröskereszt győri szervezetének bemutatóval egybekötött előadása volt. Köszönet Lendvai Tündének és két segítőjének a hasznos tudnivalók megismertetéséről.

Délután 13 órától a helyi sportpályán a Győri Sharks (cápák) amerikai futballcsapat tartott bemutatót. Tanulóink nagy érdeklődéssel fogadták és ki is próbálhatták az amerikai futballt és ennek a felszereléseit is. Többen próbát is tettek. Bár az ütközések már jól mentek, az iskolai csapat megalakítása egy kicsit még várat magára. Köszönet Vorholt Viktornak, a Győri cápák utánpótlással foglalkozó szakemberének és Brian Gesselnek, USA-ból a Győri Sharkshoz igazolt irányító játékosnak a bemutató megszervezéséért.

Az iskolába visszatérve az intézmény dolgozói gyümölcssalátával kedveskedtek a megfáradt diákhadnak.