Retro gyermeknap

A szülők közösségének maroknyi csapata elhatározta, hogy az iskolások és az óvodások számára a régi idők hangulatát idéző gyermeknapot tart. Valamikor ilyen volt a falusi búcsú. A program kiteljesítését szolgálta a térzene, az erős emberek gyakorlatainak bemutatása, a lovaskocsizás és a lángos sütés.
Köszönet mindenkinek, aki hozzájárult ehhez a vidám hangulatú naphoz!

Nyolcadikos szülőknek a középiskolai beiratkozásról

Tisztelt Szülők!

 

Tájékoztatom önöket, hogy a 2019/2020-as tanévre a középfokú intézményekbe felvett diákok szülei az elektronikus ügyintézés lehetőségét használva is elindíthatják a középfokú beiratkozást.

 

Természetesen a személyes megjelenés a középfokú intézményben a beiratkozás időpontjában kötelező, az e-ügyintézés az előzetes teendőket könnyíti meg a szülő és a középfokú intézmény számára. (A középfokú intézmények feladata, hogy a honlapjukon tájékoztatást nyújtsanak a szülőknek a lehetőségről és a beiratkozás időpontjától.)

 

Mellékletként kapnak egy részletes leírást, melyet Pálffy Zoltán, egy veszprémi gimnázium tanára készített (lehet, hogy tartalmaz néhány intézmény specifikus elemet), de hasznosnak tartom a szülői felhasználók számára.

 

Tájékoztatom önöket, hogy mindannyian bővített gondviselői hozzáféréssel rendelkeznek.

 

A rendszer hivatalos felhasználói leírása megtekinthető az eKRÉTA tudásbázison a

https://tudasbazis.ekreta.hu/pages/viewpage.action?pageId=17761123&fbclid=IwAR1nEWmUCywTVokuD_CtLzFt4-euZ0fzKWW2z1F-jP5yyEW8sgO6bHyHP_4  linken is.

 

A másik csatolmány a teendőket tartalmazza az érintettekre és az időszakokra vonatkozóan.

 

Sikeres online beiratkozást kívánok!

 

Üdvözlettel:

 

Fodor Miklós

intézményvezető

 

Bevettük Komáromot

Az Oktatási Hivatal EFOP 3.10.1-17 projektje keretében 2019.05.20-án  a Kárpát medencei köznevelési intézmények diákjainak határon átnyúló kompetenciafejlesztő és kulturális tanulmányútjai elnevezésű programjának keretében a felvidéki Bátorkeszi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskola és a Bakonyszentlászlói Általános Iskola közös rendezvényen vett részt.
A programot az Oktatási Hivatal munkatársai állították össze s irányították. Játékos vetélkedő keretében megismerkedhettünk a komáromi-révkomáromi erődrendszerrel, korabeli fegyverekkel, a katonák hétköznapjaival. A testvériskolák diákjai vegyes csapatokban teljesítették a feladatokat.
Köszönjük a lehetőséget!

Mobility

A győri Mobility interaktív élményközpont eszközeinek kipróbálására nyílt lehetőség a GINOP-3.1.1. – VEKOP 15-16 pályázat keretén belül.
Két csoportban gyakorolhattuk a programozást s ismerkedhettünk meg a robotok világával.